Az ígéret szép szó

Az olvasás szórakozás, az olvasottság erény.

 

Nelligan kedvenc klubszendvicse

 

  • 2 kisebb csirkemell, só, 2 evőkanál olaj, 10 dkg bacon-szalonna, 1 fej saláta, 1 kígyóuborka,  4 paradicsom,  4 főtt tojás,  10 dkg majonéz,  16 szelet toast kenyér

 

A csirkemell filéket megsózzuk és kevés olajon mindkét oldalát megsütjük, majd lecsöpögtetve félrerakjuk. A maradék zsírban a szalonnát ropogósra sütjük, majd lecsöpögtetjük. Megmossuk a salátát, majd ujjnyi széles csíkokra vágjuk. A paradicsomot és a tojást fölszeleteljük. A kenyérből pirítóst készítünk, majd forrón megkenjük majonézzel. A szalonna egyharmadát, az első négy megkent kenyérre terítjük, amire a vékonyan felszeletelt hús kerül. Kenyér, egyharmadnyi saláta, majd szalonna következik. Erre ismét kenyér kerül, amin a maradék saláta foglal helyet. A paradicsom és uborka szeletekkel valamint a főtt tojáskarikákkal beborítjuk, végül a szendvicseket egy-egy majonézes kenyérszelettel lezárjuk. Végül az emeletes kenyereket átlósan félbevágjuk és mindegyikbe egy-egy fogvájót szúrunk.

 


 Henderson féle borjú sült

 4 személyre

1 kg borjúhús,
és bors,  1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 paradicsom, 30 dkg spárga, 20 dkg csiperkegomba, vaj, 2 evőkanál földimogyoró-olaj, 4 dkg liszt, fél l marha- vagy borjúhúsleves, 2 evőkanál paradicsompüré, zöldfűszer, felaprózott metélőhagyma

 

A paradicsomokat tegyük egy pillanatra lobogó vízbe, így könnyen le tudjuk szedni a héját. Magozzuk ki és vágjuk kockákra.
A megtisztított és felkockázott húst fűszerezzük
val, valamint borssal és fél óráig hagyjuk pihenni.
A
spárgát blansírozzuk s vízben, majd szűrjük le. A gombát pedig 5 perc alatt futtassuk meg a vajon.
A húst 20 perc alatt süssük meg az olajon, majd keverjük hozzá az összevágott
hagymát és pároljuk 5 percig. Ezután dolgozzuk hozzá a lisztet, a levest, a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát és a paradicsomot. Főzzük fel és takarékon pároljuk 1,5 óráig. Közben val és borssal ízesítsük. Ezután szűrjük le, a zafthoz pedig keverjünk 1 deciliter marhahúslevest és ezt a keveréket öntsük a húsra, a gombára, valamint a spárgára. A metélőhagymával szórjuk meg.


 


Fűszeres borjúsült Salerno módra

Hozzávalók;

1 kg borjúhús, 10 dkg szalonna, 1 tejföl, 1dkg reszelt citromhéj, izlés szerint gyömbér,fehérbors, szerecsendió,vegeta, só

Elkészítés:

A húst besózzuk és a citromhéjjal összekevert fűszerekkel alaposan befűszerezzük. Három órára hűtőbe rakjuk.

Egy serpenyőben a húst a szalonnán aranyszínűre pirítjuk, majd vegetát szórunk rá és felömtjük egy kevés vízzel. Fedő alatt puhára pároljuk.

Párolás közben a vizet folyamatosan pótoljuk.

Mikor kész van, leöntjük tejföllel majd sózzuk, borsozzuk.

Köretként sós vízben főtt burgonyát szolgálunk fel.

 


Saltimbocca

Klasszikus olasz  borjúból készült étel, melynek már elnevezése is sokat ígérő (jelentése: ugorj a számba!). Más húsból is készíthetjük, de az eredeti római változat: borjúból, prosciuttoval, zsályával és Marsalával, vajon sütve készül. Évszaktól függően körítjük: salátával, zöldségekkel vagy burgonyapürével.

Hozzávalók 2-3 főre

6 szelet vékonyra kiklopfolt borjúszűz, zsályalevél (friss vagy szárított), 6 szelet prosciutto sonka, 25 g liszt, 20 g vaj, 2 evőkanál olívaolaj, egy  kis csokor petrezselyem, 4 cl Marsala, 4 cl konyak, 8 cl (borjú) alaplé

Elkészítés:

A borjúszűz szeleteket meghintjük morzsolt zsályalevéllel és mindegyikükre egy prosciutto sonkát helyezünk. A szeleteket felgöngyöljük, összetűzzük és lisztbe forgatjuk.Egy nagyobb serpenyőben a 2 evőkanál olajat és a 20 g vajat felmelegítjük és hat göngyöleget belehelyezünk. Közepes hőmérsékleten készítsük, ne hevítsük túl, mert akkor a vaj elég. A tekercseket néhány percig sütjük, ekkor rászórjuk az apróra vágott petrezselymet, a húsokat jól beleforgatjuk, és 4 cl Marsala, majd ugyanennyi konyak következik, végül az alaplé fele. 5 perc alatt összeforraljuk és már kész is. A tekercseket lefedhető tálra szedjük, a serpenyőből a mártást ráöntjük.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 14
Heti: 101
Havi: 617
Össz.: 98 820

Látogatottság növelés
Oldal: Receptek
Az ígéret szép szó - © 2008 - 2024 - azigeretszepszo.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »